Bejelentette visszavonulását Sebastian Vettel, négyszeres világbajnok Forma-1 versenyző. A pilóta csapata, az Aston Martin a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Vettel az idény végével abbahagyja a versenyzést.

„Kiváltság volt a számomra, hogy ilyen sok fantasztikus emberrel dolgozhattam a Formula–1-ben eltöltött tizenöt évemben. Túl sokan vannak ahhoz, hogy felsoroljam őket, és köszönetet mondjak nekik” – mondta Vettel.

„Az elmúlt két évben az Aston Martin Aramco Cognizant csapat versenyzője voltam, és noha nem értünk el olyan eredményeket, mint amiket reméltünk, nagyon világos számomra, hogy minden kezd összeállni ahhoz, hogy a csapat a legmagasabb szinten versenyezhessen a következő években” – folytatta.

Vettel alig 20 évesen, 2007-ben mutatkozott be a Formula–1-ben, első futamán pontot is szerzett a BMW-vel. Ő lett a a Forma-1 történetének valaha volt legfiatalabb futamgyőztese, majd a Red Bullhoz igazolt, ahol 2010-13 között zsinórban négy világbajnoki címet szerzett. Ezt követően, 2015-ben a Ferrarihoz igazolt, itt már elkerülték a sikerek. 2020-tól volt az Aston Martinnál, ahol már inkább mentorszerepben volt.

„Nehezemre esett meghozni a döntést a visszavonulásomról, és nagyon sok ideig gondolkodtam rajta. Az év végén még többet szeretnék töprengeni a folytatást illetően, de az nagyon világos számomra, hogy apaként szeretnék több időt tölteni a családommal. Ez viszont még nem a búcsúzás ideje, inkább a köszönetmondásé. Mindenkinek köszönöm, nem utolsósorban a rajongóknak, akiknek a szenvedélye nélkül a Formula–1 nem is létezhetne” – zárta gondolatait a német versenyző, aki jelenleg a hétvégi Magyar Nagydíjra készül éppen és már hazánkban is tartózkodik.

Fotó: MTI/Kovács Tamás