Schmuck Erzsébet az LMP női társelnöke tartott kedden sajtótájékoztatót az aszályhelyzettel kapcsolatosan. Az LMP politikusa elmondta, hogy a kormány végre felismerte, hogy Magyarország aszályérzékeny ország és a klímaváltozásnak nagyon komoly következményei vannak. Elmondása szeint a kormánynak ezt eddig is tudnia kellett volna, ahogy azt is, hogy az aszálynak és a vízhiánynak nagyon súlyos gazdasági következményei lesznek például az élelmiszerbiztonság tekintetében. Nagy István agrárminiszter a közelmúltban elismerte, hogy a búzatermés huszonöt százaléka odaveszett, a kukoricatermés pedig gyakorlatilag megsemmisült az Alföldön. 

A kormány emiatt létrehozta az aszály veszélyhelyzeti operatív törzset, ami az első ülésén öt javaslatot tett. Schmuck szerint azonban ezek csak morzsát jelentenek a gazdáknak, és érdemi, a jövőre néző cselekvést mindez nem tartalmaz. Holott az aszály és a vízhiány a jövőben csak súlyosbodni fog, mondta az LMP társelnöke. A kormánynak szembe kell néznie ezzel, és el kell kezdeni a valódi okokkal foglalkozni. – tette hozzá Schmuck.

Az LMP úgy látja, hogy az aszálynak globális és lokális okai is vannak. A lokális okok között megemlítette a folyók szabályozását a párt korábbi országgyűlési képviselője, aki elmondta, hogy a folyók és Tisza szabályozása miatt kezdődött az Alföld kiszáradása, gyakorlatilag több víz hagyja el az országot, mint amennyi beérkezik. Ráadásul az Alföld párolgása is nagyobb, a zöldfelületek hiánya miatt. Ezekre a problémákra az elmúlt években az LMP számtalanszor felhívta a kormány figyelmét, azt is elmondta a párt, hogy olyan klímatörvényeket kell elfogadni, ami nem csak látszatintézkedéseket tartalmaz, hanem valóban kezelni tudja az éghajlatváltozás megfékezését. Azonban a kormány ezeket a javaslatokat lesöpörte az asztalról, mondta el a zöldpárt politikusa. 

Pedig az éghajlatváltozás gyorsulása nem játék, a jövőnkkel játszunk, gyermekeink, unokáink jövőjével, a megélhetésünkkel, az élelmiszer ellátás biztonságával, azzal, hogy lesz-e elegendő élelmünk és vizünk holnap meg holnapután. – jelentette ki Schmuck.

Az LMP azt várja Orbán Viktortól, hogy végre komolyan kezdjen el foglalkozni az éghajlatváltozás kérdéskörrel, és éppen ezért a kormány mihamarabb terjesszen elő egy olyan klímatörvényt, ami megfelelő célokat és határidőket tartalmaz. A zöldeknek ezen túl is vannak konkrét javaslatai az aszály és az Alföld elsivatagodásának megállítása érdekében:

– az első legfontosabb lépés a talajvízszint visszaállítása. Ennek útja a folyók korábbi szabályozásának felülvizsgálata, és a szükséges rekonstrukciós munkálatok megtétele, annak érdekében, hogy a folyómenti területeken minél több vizet lehessen megtartani. 

– agrárerdészeti rendszerek létrehozása, és a vízviszonyok javításával egyidejűleg minél több fa ültetése

– a mezőgazdaságban a szántás helyett minél gyorsabban át kell térni a mulcshagyásos direktvetésre, hogy ne hagyjuk a mezgazdasági területeket felszínborítás nélkül.

– nem utolsó sorban át kell alakítani az agrártámogatási rendszert, hogy a valódi megoldásokra biztosítson forrásokat. – zárta sajtótájékoztatóját az LMP társelnöke.