Kevesebbet gyakorlatozhatnak a tűzoltók, csökkenteniük kell a járművek futását is – a többi között ezt az utasítást kapták az országos katasztrófavédelemhez tartozó hivatásosok. Július 30-a óta piaci áron tankolhatnak a tűzoltók, mentők és rendőrök is. – derült ki az ATV riportjából.

A riportot a PécsMa szemlézte, mely szerint Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetnek elnöke az ATV híradójának elmondta, hogy körlevélben szólították fel a tűzoltóságokat, spórolniuk kell, ahogy csak tudnak. 

A levélben az áll, hogy

  • elmaradnak a gyakorlatok, helyettük egy nagy megyei gyakorlatot fognak tartani havonta egyszer,
  • nem lesznek különböző szintű ellenőrzések,
  • és csökkenteni kell a kocsifutásokat is,
  • a szerelést viszont többször gyakorolhatják, a tűzoltást azonban nem.

Még nehezebb helyzetbe kerültek az önkéntes tűzoltóságok. Egy ilyen egységnél már előfordult, hogy nem vállalták el az oltást egy erdőtűznél használatos járművel, mert nem fizették ki a tankolást.  

A mentőknél egyelőre az az ajánlás, hogyha a járműben a felére csökken az üzemanyagszint, akkor a lehetőségekhez mérten igyekezzenek pótolni, ami a dízelhiány miatt már többször nehézségekbe ütközött. – derült ki az ATV riportjából.