Életének 71. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt Tóth József az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója. – tudtuk meg a Válogatott Blogtól.

1951. december 2-án született Tóth József, a Pécs és az Újpesti Dózsa egykori válogatott labdarúgója.

Tóth József szülővárosában kezdte a labdarúgást. Innen került 1969-ben Pécsre Kocsis István-val egyszerre, akivel szintén egyidőben kerültek a fővárosba, míg Kocsis a Honvédnál, addig Tóth az Újpesti Dózsánál folytatta pályafutását. 1984 és 1986 között az MTK-VM színeiben szerepelt az élvonalban, majd a finn IF Kraft csapatában fejezte be a labdarúgó karrierjét. 1986 novemberétől, a finn bajnoki szünet alatt az Erzsébeti SMTK színeiben szerepelt a területi bajnokságban.

A magyar válogatottban 56 alkalommal szerepelt 1974 és 1983 között és 1 gólt szerzett. Az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon szereplő csapat tagja volt, az utóbbi világeseményen szerezte egyetlen válogatottbeli gólját; a Salvador elleni 10–1-es mérkőzésen talált a hálóba.