2012. augusztus 12.-én az Ormánság középén található Kémesen Fekete János, és felesége Zsuzsanna megnyitották a saját halászcsárdájukat. Nagy álom vált valóra, és egy még nagyobb munka kezdődött el.

Fekete János, vagy ahogy sokan hívják Schwarz János született vendéglátós. Már tizennégyévesen belekóstolt a szakmába, melyben azóta is dolgozik, mondhatni a rutin az ő oldalán áll. Siklóson, Harkányban, Németországban és Horvátországban is dolgozott, kilenc éven át üzemeltette a harkányi fürdő ételbárját, miközben szenvedélyesen hódolt másik szerelmének, a labdarúgásnak is. Aki ismeri őt, tudja imádja a vendéglátást, annál jobban talán csak a focit. 1969 és 1973 között a Pécsi BTC csapatának labdarúgója volt, de a határőri időszakában is focizott a siklósi csapatban, 1995-ben pedig UEFA B Diplomát szerzett, mely időben a Harkányi Labdarúgó Szakosztályt vezette. A labdarúgás iránti szeretet a csárdán is érződik, mindenfele csapatlobogókat, mezeket, régi legendás mérkőzések emléktárgyait, valamint emlékfotókat is találni a vendégtérben, utóbbiak között található többek között Fritz Walterrel, Ronaldinhoval, valamint Puskás Ferenccel készült közös kép is. És szerényen ugyan de megjegyzi, némi köze egy bizonyos Gera Zoltán kineveléséhez is volt.

Jánosnak és feleségének Zsuzsannának, vagy ahogy őt mindenki ismeri Zsuzsikának mindig is nagy álma volt, hogy egyszer egy saját éttermük legyen, életük során rengeteg pénzt fizettek ki bérletidíjra, az álomból pedig 2012-ben lett valóság. János korábbi horgászcimborája Szabó Kálmán bácsi sajnálatos módon elhunyt, azonban a házát barátjára hagyta, ők pedig ott és akkor eldöntötték: belevágnak ebbe a projektbe. Tíz év távlatából kijelenthetjük: remek döntést hoztak!

Ha megengednek egy személyes megjegyzést: Pécstől nincs igazán közel Kémes, de nagyon ritkán telik el úgy egy hónap, hogy legalább egyszer, de inkább kétszer ne utazzak el oda csak azért, hogy egyek egy harcsahalászlevet. Sehol sem ettem még jobbat, na. Elfogult is vagyok, tényleg az egyik kedvenc éttermemről van szó. Minőséget kapok, elfogadható áron, Ozorai Virág személyében egy rendkívül kedves és felkészült pincérnő szolgálja fel az ételt, látható, hogy ők hárman (János, Zsuzsika és Virág) nagyon sokat dolgoztak azon, hogy ez a hely ilyen legyen. A munka pedig nem volt hiábavaló.

Jánost a titokról kérdeztem, de azt mondta, nincs titok. Mindig arra törekszenek, hogy a lehető legjobb minőségű ételt adják, kedvező áron. Annyit azért elárult: az alaplébe sokszor ötfajta hal kerül, ami kiváló ízt ad a hallének.

Ha jól számoltam, a negyedik vendégkönyvnél tartanak már, az előző három teljesen betelt az elégedett, és jóllakott vendégek jó kívánságaival. Saját tapasztalatból mondom: ez az a hely, ahonnan lehetetlen éhesen távozni. Óriási adagokat adnak, ráadásul ahogy tíz éve, úgy ma is jár az ajándék pálinka, és az ajándék palacsinta is.

És hogy mi a cél a következő évtizedre?

Fekete János elmondta:

„ezt a szintet tartani, na meg az, hogy bírják egészséggel”

Mi sem kívánhatnánk mást. Még legalább tíz, de inkább húszévet egészségben no meg halászlében gazdagon!