Ugyan a hagyományos ünnepi tűzijátékot ezúttal nem tartják meg Pécsett, augusztus 20-án így is számos programmal várja a város a helyieket és a turistákat is. Aki aznap Pécs belvárosában keres, biztosan talál magának és családjának tetsző programot.

A programsorozat már augusztus 19-én, pénteken elkezdődik, aznap ugyanis a Dóm téren felállított szabadtéri színpadon a Bánk bán operafilmet fogják vetíteni.

Szent István ünnepén aztán beindul a fergeteg, hiszen a Múzeum Igazgatóság udvarán lesz kreatív alkotótér és művészpiac, de lesz római kori játszóház és megtartják az I. Pécsi Egyházmegyei családi Fesztivált is.

A Kossuth téren lévő szabadtéri színpadon is egymást követik majd a programok. Lesz Táncvarázs, ahol a pécsi táncstúdiók mutatják majd be tudásukat, amit különböző koncertek követnek majd a flamencotól a rockon át a 90-es évek retró bulijáig. Az estébe nyúló koncertsorozat minden műfaj kedvelőinek ad tehát valamit.

A Dóm téren délután 17 órától tartják majd meg a Kenyéráldó Ünnepséget Felföldi László pécsi megyéspüspök és Péterffy Attila polgármester közreműködésével. Ezt követően itt a Magyar Állami Népi Együttes – Kolozsvári Piactéren című táncjáték következik majd.

A bőséges programról itt olvashatnak bővebben.