Kedden döntően erősen felhős idő várható, csak átmenetileg – a Dél-Dunántúlon és az Alföldön akár hosszabb időre – szakadozhat fel a felhőzet. Nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. A csapadékzóna fokozatosan mozog kelet felé. Kedden késő délután az északnyugati tájakon már elállhat az eső, majd reggelre már a keleti határvidéken is szinte mindenütt megszűnik a csapadék. Ezzel párhuzamosan éjszaka jelentősen csökken a felhőzet, reggelre nagy területen kiderül az ég, de foltokban köd képződhet.

    Szerda reggel, délelőtt napos idő várható, majd napközben nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, előbb magasabb, majd alacsonyabb szinteken is. Estig nem várható csapadék, de estétől a Dunántúlon már helyenként előfordulhatnak záporok, néhol esetleg zivatar is lehet. Kedden az északnyugati, szerdán már a déli szél lesz élénk, olykor erős a Dunántúlon és a középső megyékben. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.

    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között valószínű, a Tiszántúlon lesz enyhébb a hajnal.

    A legmagasabb nappali hőmérséklet általában szerdán 16 és 20 fok között alakul.