Életveszélyes sérülést szenvedett az a 18 éves fővárosi középiskolás, akit egy késsel többször nyaktájékon szúrt egy osztálytársa hétfő délelőtt egy I. kerületi technikumban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csécsi Soma azt mondta, a támadót a helyszínen elfogták, őrizetbe vették és emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.
    

A gyanúsított megtagadta a vallomást – tette hozzá.
    

A szóvivő ismertette: a rendőrségre nem sokkal fél 9 előtt érkezett bejelentés a bűntényről. A támadót, aki szintén tanuló, a helyszínen elfogták, a rendőrök kihallgattak továbbá 13 tanút, köztük több tanulót.
    

A nyomozók átkutatták a támadó táskáját, amelyben kalapácsot és ollót is találtak – mondta Csécsi Soma.
    

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a sérültet a mentők kórházba vitték.        
    

A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) hétfő délután az MTI-nek megerősítette, hogy az eset a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt. Azt írták: az esetnek semmilyen előzménye nem volt.
    

A közleményükben – a későbbi rendőrségi bejelentéssel ellentétben – az szerepel, hogy „a sértett tanulónak 8 napon belül gyógyuló sérülései vannak”.      
    

Kitértek arra, az eset után az intézmény igazgatója a tantestületet és a diákokat is iskolagyűlés keretében tájékoztatta a történtekről. A tanulók számára szükség esetén iskolapszichológus is rendelkezésre áll – tudatta az iskola.

mti