„Az élet védelmében” címmel szerveznek előadást a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában jövő pénteken. Ez az iskola határolódott el egyik diákjától, Pankotai Lilitől, amiért „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” beszédet mondott az október 23-i oktatási tüntetésen. Pankotai Lili azóta bejelentette, hogy elhagyja az iskolát. – írja a 444

Az esemény házigazdája egyébként Kővári János, az ÖPA pécsi képviselője, aki korábban a Fidesz színeiben volt Parlamenti képviselő, 2010 és 2014 között, az iskolában pedig a Védett Társadalom Alapítvány egyik tagja tart előadást, aki nem más, mint Földi-Kovács Andrea, a Hír TV egykori műsorvezetője.

Az alapítványt a kultúrharcos cikkeiről ismert Szakács Árpád és Moys Zoltán, a Kitörés-emléktúrát szervező Börzsöny Akciócsoport vezetője hozta létre. 2011-ig Moys cége, a Dextramedia gyártotta az akkor még szélsőjobboldali Jobbik N1TV híradóját is, amelynek egyik adásában jelentős államférfiként emlékeztek meg Adolf Hitlerről. Az alapítvány zárt csoportjában időnként Incze Béla is posztol, aki korábban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökségi tagja volt, majd megalapította a Légió Hungáriát. – írja szintén a 444

Úgy fest, Nyisztor Zsolt iskolaigazgató számára a tanárokért és az oktatásért kiálló, és a felszólalásában néhány trágárkifejezést használó tizenéves diák viselkedése nem fér bele, azonban egy olyan szervezet előadása, amelynek egyik tagja jelentős államférfiként emlékezett meg Adolf Hitlerről, igen. Ez már a keresztényi szeretet?