Ma ünnepli 36. születésnapját Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó válogatott rekorder játékosa. A magyar játékos 1986. december 23-án Nyírligoson látta meg a napvilágot.

Gyerekkora óta focizott és 2004-ben már a Debrecen felnőtt csapatába került. Első mérkőzését 2005 áprilisában az MTK ellen játszotta, így pedig ő is részese lett a DVSC első bajnoki címének. 2007 októberében a PSV Eindhovenbe került, ahol abban a szezonban rögtön holland bajnoki címet is szerzett. Egészen 2011 nyaráig a holland élcsapatnál szerepelt, ahol óriási közönség kedvencé vált.

Az ezutáni döntés egyesek szerint egész karrierjét megpecsételte. 2011 júniusában Dzsudzsák a nagy reményekkel induló orosz Anzsi Mahacskala csapatéhoz igazolt. Ugyanakkor a játék ott már kevésbé ment neki, ráadásul a Mahacskala-project elég gyorsan kipukkadt. Dzsudzsák ezt követően játszott a Dinamo Moszkvában, a Bursasporban, valamint 3 arab csapatban is. Voltak jobb évei, ám az eindhoveni időszakot már sosem tudta megismételni. Jelenleg volt nevelőegyesületében, a Debrecen csapatában játszik.

A válogatott terén azonban rengeteget köszönhetünk neki. 109 válogatott mérkőzésével jelenleg csúcstartó, és ezen a 109 mérkőzésen 21 gólt szerzett és rengeteg gólpasszt is adott. Góljai közül kiemelendő 2010 október 12-én Finnországban az utolsó másodpercekben szerzett győztes gólja, a 2014 októberében Románia ellen szerzett idegenbeli egyenlítő gól, valamint a 2016-os EB-n a portugáloknak lőtt duplája. Eddigi utolsó válogatott mérkőzését – ahogyan annak idején az elsőt is – Görögország ellen játszotta, idén novemberben.

Szerkesztőségünk nevében további sikeres éveket kívánunk neki!