Tettlegességgel vádolja megjelenés előtt álló új könyvében bátyját, Vilmos brit trónörököst Harry herceg. A csütörtökön kiszivárgott részletekből kiderül az is, hogy Harry két tucatnál több embert ölt meg az afganisztáni katonai szolgálatai alatt vívott összecsapásokban, és az is, hogy Vilmossal együtt arra kérték apjukat édesanyjuk halála után, hogy ne házasodjon meg újra. – derült ki az MTI közleményéből.

    A Spare (Tartalék) című 416 oldalas memoárkötet január 10-én kerül világszerte a könyvesboltokba, a Guardian című brit lap azonban, amelyhez eljutott egy előzetes példány, már csütörtökön közölt néhány részletet a műből.

    Csütörtök este a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió is ismertetni kezdte a könyv egyes részleteit. A Guardian nem tárta fel, hogy honnan tett szert a rendkívüli titoktartással őrzött memoárkötet egy példányára, a tévétársaság viszont bejelentette, hogy a Spanyolországban tévedésből idő előtt árusítani kezdett változatból vásárolt egyet.

    A legnagyobb feltűnést az a rész keltette, amelyben Harry – III. Károly király és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, a szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő unokája – felfedi, hogy Vilmos egy vita hevében tettlegességre ragadtatta magát vele szemben.

    A könyv szerint az incidens még 2019-ben, Harry londoni otthonának konyhájában történt. A vita Harry amerikai felesége, Meghan hercegnő körül robbant ki, akit a Guardian által idézett leírás szerint Vilmos nehéz természetűnek, gorombának, nyers modorúnak nevezett.

    Harry azzal vádolta bátyját, hogy „a sajtóban Meghanról elterjedt narratívát szajkózza”.

    A könyvrészlet szerint a Vilmos részéről tettlegességig fajuló vita „látható sérüléseket” okozott Harry hátán, mivel Harry éppen a kutya itatótáljára esett, amely eltört alatta és megvágta.

    Vilmos ezután felajánlotta Harrynek, hogy üssön vissza, ahogy ez a gyerekkorukban lezajlott verekedéseik után is szokásuk volt, ám Harry erre nem volt hajlandó. Vilmos ezután távozott, de nem sokkal később visszatért és bocsánatot kért – olvasható a könyvrészletben.

    Harry szerint Vilmos már a vita kirobbanása előtt is forrt a dühtől, és a kedélyek csak még tovább hevültek, miután sértő megjegyzéseket vágtak egymáshoz.

    Vilmos közölte öccsével, hogy csak segíteni szeretne, ám amikor Harry visszakérdezett, hogy Vilmos szerint ez a viselkedés tényleg segít-e bármin is, a trónörökös elvesztette önuralmát, és káromkodások közepette, a gallérjánál fogva a konyhapadlóra teremtette öccsét, miközben nyakláncát is elszakította.

    A Guardian szerint az egész könyvet keretként fogja össze az a keserűség, amelyet Harry érez amiatt, hogy ő csak a „tartalék” a királyi családban.

    A memoár címe is erre utal, hiszen az elterjedt mondás szerint a mindenkori uralkodó akkor gondoskodik megfelelően a trónutódlásról, ha házasságából születik egy trónörökös (heir) és egy tartalék is (spare) arra az esetre, ha az elsőszülött utóddal történne valami.

    Harry, aki házasságkötése óta a Sussex hercege címet viseli, jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban.

    A Sky News által csütörtök este ismertetni kezdett részletek szerint Harry feltárja a könyvben azt is, hogy Afganisztáni katonai szolgálata alatt 25 embert ölt meg.

    A herceg tíz évet töltött a brit fegyveres erők kötelékében, és kétszer szolgált az afganisztáni tűzvonalban. Először felderítőként, a második alkalommal Apache támadó helikopterekkel vett részt közvetlen harci bevetéseken.

    Könyvében erről azt írja, hogy a legtöbb katona nem tudja, hány ellenséget ölt meg a csatákban, mivel az összecsapások körülményei közepette gyakori a célzás nélküli tüzelés.

    „A laptopok és az Apache-ok korában azonban” az ő két afganisztáni szolgálatának minden mozzanatát rögzítették, és mindig pontosan tudta, hogy hány ellenséges fegyverest ölt meg. „Az én esetemben ez a szám huszonöt. Ez nem tölt el megelégedettséggel, de nem is szégyellem” – fogalmaz memoárjában a herceg.

    Harry felfedi azt is, hogy Vilmossal együtt arra kérték apjukat: ne vegye feleségül ifjúkori kedvesét, Camilla Parker-Bowlest.

    Károly akkori trónörökös – aki édesanyja, II. Erzsébet királynő szeptemberi halála óta III. Károly néven az Egyesült Királyság uralkodója – 15 évig élt házasságban Harry és Vilmos édesanyjával, a 1997-ben tragikus autóbalesetben elhunyt Diana hercegnővel, de az utolsó éveket már különváltan töltötték, majd 1996-ban el is váltak.

    A könyvben Harry leírja: ő és bátyja megígérte Károlynak, hogy szívesen látják Camillát a családban, csak azt kérték, hogy ne vegye feleségül.

    Károly azonban nem hallgatott rájuk: 2005-ben összeházasodott kedvesével, akivel a Dianával kötött házassága alatt is fenntartotta bensőséges kapcsolatát.

    Az esküvő után Károly második felesége a Kamilla, Cornwall hercegnője címet viselte, férje trónra lépése óta pedig ő a „Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.

    A könyvet hosszú hetek óta feszült figyelemmel várja a világ, különös tekintettel arra, hogy Harry és Meghan 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel együtt Kaliforniába költöztek.

    Harry többször is kifejtette, hogy az édesanyja részéről afrikai-amerikai gyökerű feleségével szembeni rasszista megnyilvánulásoknak komoly szerepük volt e döntésükben.

    Harry és a királyi család között azóta is feszült a viszony, és különösen feltűnő ez a feszültség és elhidegülés Harry és Vilmos kapcsolatában.