A tegnapi kereskedésben a mértékadó holland gáztőzsdén 15%-al esett a termék ára és ma is tovább csökken. – írja a KARD.

Ezzel a 2021 augusztusi szintet értük el, tehát fél évvel a háború tényleges kitörése előtt járunk.

Azért tényleges, mert Putyin már 2021 nyarán már elkezdte csökkenteni az európai gázszállítások mennyiségét, ami szépen lassan el is kezdte növelni az árat. Moszkva tehát már jóval korábban megkezdte az energiaháborút, mielőtt aztán 2022 februárjában új szintre emelete a 2014-ben kezdett agresszióját Ukrajna ellen.

Az enyhe tél, az európai lakosság és a gazdaság fogyasztáscsökkentése, valamint a beszerzési források szuper sebességű diverzifikálása másfél év alatt semlegesítette a Kreml zsarolási potenciálját.

Hacsak nem tör ránk március végéig a semmiből az extrém hideg, akkor a gáztárolók töltöttsége tavasszal is magasan fog maradni (most európai átlagban 81%), vagyis nem fog gondot okozni a következő télre való felkészülés sem.

Tanulság az számtalan van, meglepetés kevesebb, újdonság viszont szinte semmi.

A fejlett nyugati liberális demokráciák gazdasági ereje és alkalmazkodóképessége az új kihívásokhoz már középtávon is meghaladja az elmaradott társadalmi berendezkedésű és a nyugattól függő fejletlen gazdaságú keleti diktatúrák kezdetben hatékonynak tűnő gyors reakcióját.

Kína még mindig a coviddal küszködik, miközben nyugaton már kis túlzással nem emlékszik rá senki. Oroszország addig tudta zsarolni Európát a gázzal, amíg rá nem csukták az ajtót. Putyin hasznos hülyéi addig tudják előadni szólamaikat a nyugat haldoklásáról, amíg nyilvánvaló nem lesz a választók számára, hogy az évszázados hazugság, továbbra sem fog beteljesülni.

A Moszkvából finanszírozott globális szélsőjobb is visszaszorulóban van, ahogy a Kreml pénzügyi lehetőségei is szűkülnek és lassan, de biztosan kiszorulnak a civilizált világ politikai színpadjáról. Most, hogy ezeken a felesleges körökön túl vagyunk ideje lenne lezárni a háborút is, aminek el sem kellett volna kezdődnie, ha a nyugati politikai közeg egy része nem lett volna naív, ostoba, vagy megvehető.

Aki bújt, aki nem, az oroszoktól való energiafüggés megszűnt, nem fog megfagyni senki. Mehetnek a fegyverek Ukrajnába, de most már nem kell pár tucattal bohóckodni, lehet tenni egy nullát a darabszám végére.

-hp-