Civil épületek, köztük egy óvoda közvetlen közelében zuhant le egy helikopter a Kijevhez közeli Brovaiban – írja a Guardian. A becsapódáskor az óvodában voltak a dolgozók és a gyerekek is, az eddigi hírek szerint összesen 18-an vesztették életüket.

BBC számolt be róla, hogy az ukrán belügyminiszter, Denisz Monasztirszkij, az ő helyettese és egy másik ukrán tisztviselői is az áldozatok között van. A miniszter utazott ugyanis a helikopteren, nyolc társával együtt. Olekszij Kuleba, a kijevi régió kormányzója elmondta, hogy az áldozatok között három gyerek is van, az eddigi hírek szerint 29-en sebesültek meg a baleset során.

Zelenszkij ukrán elnök a közösségi oldalán számolt be az esetről, elismerve a belügyminiszter halálát. „Eddig a pillanatig három gyermek haláláról tudunk. Kimondhatatlan a fájdalom” – írta az elnök. Zelenszkij részvétéről biztosította az áldozatok családtagjait, elhunyt kollégáiról pedig azt mondta, Ukrajna igazi hazafiai voltak.