A Demokratikus Koalícióban folytatja politikai pályafutását Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd korábbi parlamenti képviselője és pártigazgatója. A politikus ezt a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be.

Kocsis-Cake azt írta, hogy a 2022-es választás óta eltelt időszakban „a DK bebizonyította, hogy képes új stratégiát adni, fegyelmezetten működni, alternatívát nyújtani az Orbán-rendszerrel szemben”. Szerinte a tavalyi választások eredményének legfontosabb tanulsága az, hogy az ellenzéknek új stratégiára, szervezettebb működésre van szüksége.

Nem ez az első párt-váltása a politikusnak, korábban az LMP-t hagyta el a Párbeszéd kedvéért, melynek alapítója is volt.

A távozó Kocsis-Cake eddigi pártjának elnöksége közleményben reagált a politikus döntésére.

„A Párbeszéd sajnálja Kocsis-Cake Olivio távozását, és jelentős ellenérzéssel tekint minden olyan folyamatra, amely nem Magyarország jövőjének alakítására, hanem egymásra utalt közösségek kannibalizálására irányul. Az Orbán-rezsimben tévedés azt a játékot játszani, amely kizárólag arról szól, hogy megmutassa: ki a legnagyobb kicsi. Ez történelmi hiba, sőt: bűn” – írják.