A legtöbb étterem komoly anyagi nehézségekkel küszködik mostanság. Nem elég, hogy az energiaárak mindenki számára megemelkedtek – ráadásul a vállalkozók a rezsicsökkentés hatásköréből is kikerültek – az alapanyagok árának állandó emelkedésének is ők az egyik legnagyobb áldozatai. Emiatt nagyon sokan kénytelenek voltak az áraikon emelni.

Viszont ez is veszélyes döntés. Ugyanis ebben a recesszív időszakban az étterembe járók anyagi lehetőségei is romlottak, és ha ehhez hozzávesszük, hogy még a fogások árai is emelkedtek, fennáll annak a reális veszélye, hogy a jövőben nem fognak étterembe járni, inkább a gyakoribb otthoni étkezést fogják választani. Hiszen az ember rossz anyagi helyzetben először a kényelmi kiadásain csökkent és azért az éttermi látogatás ma még a legtöbb embernek ez a kategória. Márpedig, ha kevesebb a vendég, kevesebb a bevétel és még nehezebb helyzetbe kerül a vendéglátó egység. Ebből az ördögi körből nehéz kiszakadni.

Fotó: Hegedűs Tünde

Ebből kiindulva Molnár András, az Ikarus étterem tulajdonosa úgy döntött, hogy drasztikus és a jelenlegi tendenciáktól eltérő lépésre szánja el magát: a helyett, hogy növelné az árait, visszaállítja azokat a recesszió előtti időszakra. Az elgondolása azon alapul, hogy 1.500-2.000 forintos ételekre a mai napig van igény. Ezért erre a szintre helyezi az ételeinek az árait. Ez nyilván kevesebb bevétellel jár, de a nagyobb fogyasztói réteg kompenzálja ezt.

A Falodában a rántott hús körettel 1.500 forintért lesz kapható, a hamburgerek közül az alapburger – aminek a mérete az egyik legnagyobb a városban – 2.000 forintot kóstál, de a hely full extrás hamburgere, a Maszat burger is mindösszesen 2.500 forintért lesz kapható.

Fotó: Hegedűs Tünde

A látogatásunk során rákérdeztem, hogy ez együtt jár-e olcsóbb termékek használatával, hiszen ha valaminek az ára csökken, akkor az óhatatlanul gyanút kelt mindenkiben. Ugyanakkor András biztosított arról, hogy erről szó nincs. A Pellérdi húsbolt – ahonnan eddig is szerezte a húsokat – továbbra is a rendelkezésére áll, sőt, ők is az adtak árkedvezményt, hogy ezt András meg tudja csinálni. Így tehát az eddigi minőségen a továbbiakban sem esik csorba.

András azt is elmondta, hogy elsődlegesen az a célja ezzel, hogy még többen megismerjék és kipróbálják a Falodát, de az is fontos számára, hogy az emberek számára a továbbiakban is elérhető legyen olcsón jó minőségű étel. Egyetlen probléma, hogy a téli időszakban a helyszín nyilván nem olyan komfortos, és bár a busz és a belső tér fűthető, azért az a hőmérséklet nem érhető el, ami egy étteremben van. Viszont azért a helységek fűtése megoldható, akinek pedig ez nem megfelelő, még mindig kérheti elvitelre is az ételt. Ez a műfaj szintén nem idegen az Ikarus Faloda számára, hiszen az ünnepek alatt is nagyon sok karácsonyi tálat szállítottak ki – egy részét jótékonysági alapon – valamint, ahogyan arról is írtunk, a cserkúti tűzvész idején is folyamatosan szállítottak ellátást a dolgozó tűzoltóknak és más önkéntes és hivatásos szervek tagjainak, akik részt vettek a munkálatokban.

Az akció – egyelőre – január 31-ig tart, a folytatásról ezt követően születik döntés.