Az ügyészség azt állapította meg, hogy nincs köze a Schadl-Völner-ügyhöz azoknak a felvételeknek, amelyeket a végrehajtói kar elnökénél tartott házkutatáskor találtak még 2021 novemberében, ezért megsemmisítették azokat – tudta meg az rtl.hu. A jegyzőkönyvek szerint akkor két fényképet, illetve egy lapon számítógépes üzenetváltásokat találtak, valamint két DVD-t, a fotókon pedig három meztelen ember volt látható, akik közül ketten szexuális aktust folytattak.

A korrupciós botrány egyik mellékszála volt a Schadl György páncélszekrényében talált felvételek, ahol egyébként kiszivárgott információk szerint ismert, közismert emberek voltak láthatóak, erotikus cselekmény végzése közben.

A hivatalos leírás szerint: 

Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek.

A fényképek mellett kinyomtatott üzenetek és két DVD is volt a páncélszekrényben, utóbbiakra egy közszereplő vezetéknevét írták. Az ügyészség akkor úgy fogalmazott, „a lefoglalt boríték egy közéleti személyre nézve kompromittáló adatokat és feltehetően kompromittáló videófelvételt is tartalmaz”. 

Schadl akkor azt mondta, hogy nem tudja, hogy mi van a felvételeken, és azt sem, hogy hogyan került az ő páncélszekrényébe.

A felvételekről a következőket írta az ügyészség május 19-én: „A lefoglalt bűnjelekről megállapításra került, hogy azok az eljáráshoz nem kapcsolódnak, az eljárásban vizsgált bűncselekmények tekintetében bizonyító erővel nem bírnak, tárgyi bizonyító eszköznek nem minősülnek. 

Mindezek alapján, mivel a lefoglalásra az eljárás érdekében már nincsen szükség, ezért azok lefoglalását megszüntetem.

Az ügyészség indoklásában felidézte, hogy Schadl György nem tudta, hogyan került a páncélszekrénybe a felvétel. „Tekintettel arra, hogy az eljárás során arra más sem jelentett be igényt, ezért – mivel azok értéktelenek – a lefoglalt tárgyak megsemmisítéséről kellett rendelkeznem” – tették hozzá.