A rendőrök 2023. január 26-án este Túronyban ellenőriztek egy autót és annak két utasát. A sima közúti ellenőrzésnek induló vizsgálat azonban hamar váratlan fordulatot vett.

A rendőrség honlapjának beszámolója szerint a jármű átvizsgálása során öt kristályos, kábítószer látszatát keltő anyagot tartalmazó csomag került elő. A sofőr elmondta, hogy rendszeresen fogyaszt kábítószert. A lakásán megtartott kutatás során további 13 darab ismeretlen eredetű tablettát találtak a rendőrök. A kristályos anyag az előzetes igazságügyi vegyészszakértői vélemény szerint kábítószernek minősül.

A rendőrök a nyomozati munka során azt is megállapították, hogy a 27 éves kistapolcai férfi nem csak saját fogyasztásra vett kábítószert, hanem kereskedett is azzal.

Gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Az ügyben a nyomozóhatóság egy 39 éves siklósi férfit is kihallgatott. Őt kábítószer birtoklásával gyanúsítják, míg a 27 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.