Nem jogerősen életfogytiglanra ítélt a Fővárosi Törvényszék kedden egy férfit, aki a párját halálra késelte – tudatta a bíróság sajtótitkársága az MTI-vel közleményben.   

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott és a sértett párkapcsolata megromlott, szakítottak, de mégis tartották a kapcsolatot. A vádlott 2019 nyarán felment a nő kőbányai lakására és ismeretlen okból késsel támadt rá, többször megszúrta. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe, a férfi átöltözött és taxival távozott. Európai elfogatóparancs alapján Frankfurtban fogták el.  

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, ugyanakkor súlyosító körülményként azt, hogy különösen a nők sérelmére elkövetett élet és testi épség elleni bűncselekmények elszaporodottak, valamint, hogy a sértett érzelmileg kötődött a vádlotthoz, aki ezt kihasználva követte el a bűncselekményt.    

A bíróság szerint a vádlott személyisége és a cselekmény tárgyi súlya – minősített, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés – miatt indokolt az életfogytig tartó szabadságvesztés, melyből a vádlott leghamarabb 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. 

A törvényszék elsőfokú ítélete nem jogerős, miután a vádlott és védője fellebbezett. A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú bírósági eljárás befejezéséig fenntartotta.

Forrás: mti.hu

Fotónk illusztráció!