A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ittasan vezetve gázolt el egy kerékpárost, majd elhajtott a helyszínről

A vádirati tényállás szerint az 50 éves férfi 2022 márciusában, kora délelőtti közlekedett autójával egy Győr melletti településen, úgy hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott.

A terhelt 62-66 km/h sebességgel haladt a lakott területen belül és alkoholos tompultságából eredő figyelmetlensége miatt késve vette észre az előtte kerékpározó 71 éves asszonyt. A vádlott már sem előzni sem kellően lassítani nem tudott, ezért fékezése ellenére frontálisan elütötte a sértettet, aki az ütközéstől a motorháztetőre esett, a szélvédőnek csapódott, majd a jármű jobb oldala mellett az úttestre esett. Eközben a kerékpár a gépkocsi alá szorult.

A vádlott a balesetet követően megállt ugyan, azonban a járműből nem szállt ki, nem győződött meg a következményekről, hanem e helyszínről elhajtott. Mindeközben a sértett kerékpárja még mindig a jármű alá szorult, a terhelt pedig így – a kerékpárt maga előtt tolva – hajtott járművével a kb. fél km-re lévő otthonához.

A szemtanúk itt vonták kérdőre a terheltet és értesítették a rendőrséget a balesetről.

A sértett asszony a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházi kezelés során életét vesztette.

Az ügyészség a vádlottal szemben halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása minősített esete miatt emelt vádat. A büntetési tétel a halmazati szabályokra figyelemmel tizenyegy évig terjedő szabadságvesztés, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a férfit a bíróság tiltsa el a járművezetéstől és a közügyek gyakorlásától.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

KÖZÉRDEKŰ ADATOK