Ma ünnepli 23. születésnapját Milák Kristóf világbajnok úszónk, a tavalyi „Év férfi sportolója” cím győztese. Az ismert sportoló 2000 február 20-án látta meg a napvilágot.

Kristóf gyerekkora óta úszott, első komolyabb nemzetközi eredményei a 2015-os Ifjúsági Európai Olimpiai Fesztiválon voltak, ahol 100 méteres pillangóúszásban 4. helyet ért el. A következő években azonban megszámlálhatatlan mennyiségben gyűltek a neve mellé az aranyérmek, majd a 2018-as Ifjúsági Olimpián már 3 aranyéremmel tért haza. Az első igazi meglepetést a 2017-es budapesti világbajnokságon szerezte, ahol a felnőttek között is ezüstérmet szerzett. Innentől nem volt megállás neki, azóta 1 olimpiai-, 3 világ- és 6 Európa-bajnoki címet szerzett, valamint 5 ezüstérem is szerepel a neve mellett.

Fő versenyszáma a 100 méteres pillangó, de 200 méteres pillangóúszásban, valamint a 4×100 méteres, illetve a 4×200 méteres gyorsváltókban is ért már el eredményeket. 2018 és 2022 között minden évben ő lett az év úszója Magyarországon, 2019-ben és 2022-ben az „Év férfi sportolója” címet is megszerezte, 2021-ben pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.

Szerkesztőségünk nevében még számos sikeres évet kívánunk neki!