Az inflációt a dollárbaloldal által támogatott szankciók okozzák – kommentálta a Fidesz kedden Komjáthi Imre nyilatkozatát, amelyben a szocialista politikus a kormányt okolta a magyarországi fogyasztói árak több mint 25 százalékos emelkedéséért. Ezek szerint a Fidesz a dollárbaloldal része, hiszen Orbán Viktor és kormánya mind a tíz szankciót támogatta.

    A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: „álságos, amit a dollárbaloldal művel”. A magas inflációt a háború és a brüsszeli szankciók okozzák egész Európában, a dollárbaloldal pedig teljes mértékben háború- és szankciópárti – hangsúlyozták. Ennek ellenére a Fidesz-KDNP szavazta meg az összes szankciót, tegyük hozzá.
    A kormánypárt szerint a baloldal a külföldi támogatásért cserébe bele akarja sodorni Magyarországot a háborúba, és fel akarja számolni az ország energiabiztonságát. – erről azonban semmilyen bizonyítéka nincs a kormánypártnak.
    A rezsicsökkentett árak és az árstopok jelentős kiadásoktól védik a magyar családokat, a baloldal ezek egyikét sem támogatta – emelték ki. Tény: a rezsicsökkentés fenntartása közel 3000 milliárd forintunkba kerül, minden évben.

Az EU többi országában jelentősen kisebb az infláció, mint Magyarországon, ráadásul mindenhol erőteljesen csökkenőben is van.