Megfenyegette a rendőröket két pécsi férfi, de őket kapták el

A rendőrök elfogták azt a két pécsi férfit, akik szidalmaztak és fenyegettek egy szolgálaton kívüli rendőrt.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével 2023. március 20-án egy 46 éves férfit fogtak el Pécsett, majd előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók azzal gyanúsítják, hogy március 6-án egy pécsi edzőteremben az egyik ismerősével trágár szavakkal illettek egy szolgálaton kívüli rendőrt, valamint azzal fenyegették, hogy megvárják a terem előtt és megverik, illetve megveretik.

Társát – egy 18 éves férfit – másnap fogták el az egyenruhások, a nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon. A 46 éves férfi ellen több erőszakos bűncselekmény miatt is nyomoznak a rendőrök, ezért őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.