Szerda délután a Tüke Busz Zrt. vezetése és a cégnél dolgozókat tömörítő két legnagyobb szakszervezet vezetői megegyeztek a közösségi közlekedési társaság 2023. évi bérmegállapodásáról. – írja PécsMa.

A sofőrök alapbére 1.500 forintról 1.800 forintra emelkedik, ez átlagosan 20%-os béremelést jelent majd számukra. A diszpécserek juttatásai átlagosan 15 százalékkal, az egyéb dolgozóké 14%-kal fog emelkedni. Ezek a számok átlagértékek, ugyanakkor a megállapodásban rögzítették, hogy minimum 10%-kal valamennyi dolgozó bére emelkedni fog. E mellett a pénzkezelési pótlék és a ruhapénz összege is emelkedni fog.

A Tüke Busz Zrt. vezetése a cégnél érdekelt két szakszervezettel már február elején megkezdte a 2023-as évre vonatkozó bérmegállapodás egyeztetését. Fontos cél volt, hogy a sofőrök bérrendezését kiemelten kezelje a cég, és olyan megoldás szülessen, amely a lehető leginkább vonzóvá teszi a céget az álláskeresők és a fiatal sofőrök előtt. A többkörös egyeztetés végén sikerült olyan megállapodásra jutni, amely a felek meggyőződése szerint a cég minden munkavállalója számára elfogadható – áll a Tükebusz közleményében

E mellett újabb járatmódosításokat is bejelentettek. A 44-es buszok további szünetelése mellett az 55-ös buszok közül is törölnek 5 délelőtti járatot. A cég szerint erre azért van szükség, mert így tartalékban tudnak hagyni 3 sofőrt, ezáltal lényegesen alacsonyabb annak az esélye, hogy napközben járatok maradnak ki.