Valódi gyermekvédelemről akkor beszélhetünk majd, ha megvalósul a szektorban dolgozók béremelése, az LMP ezért azonnali, 50 százalékos emelést javasol számukra – mondta hétfői sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Kanász-Nagy Máté az online is követhető tájékoztatón kijelentette: a pedagógusok és a szociális dolgozók bérét egyaránt növelni kell, megbecsülésük nélkül ugyanis semmilyen előrelépést nem lehet elérni. A jövedelemnövelés a betöltetlen álláshelyeket is vonzóbbá tenné – folytatta.

Hozzátette: az elmúlt évek reálbércsökkenését kompenzálandó ötven százalékkal kellene növelni a jövedelmüket, majd évről évre infláció felett.

A béremelés mellett az LMP javasolja még a gyermekekkel foglalkozók pályára lépésének szigorítását annak érdekében, hogy a legalkalmasabbak dolgozzanak ezekben az ágazatokban.

Ugyancsak része a javaslatuknak a TikTok betiltása tizennyolc éves kor alatt, a platform ugyanis a politikus szerint nemcsak „vizuális környezetszennyezés”, de számos káros tartalom is megjelenik rajta – fűzte hozzá.