Hárman sérültek meg, amikor három autó ütközött össze Kecskemét mellett, az 52-es főúton.

Kecskemét felől haladt a sötét szürke autó, amikor balra nagy ívben egy földútra akart lekanyarodni. Megállt, de a mögötte lévő piros autót vezető nő ezt későn vette észre, elkezdte előzni és ekkor ütköztek össze. Ettől az első kocsi az úton megpördült, és a már álló autóba belecsapódott a Solt felől érkező világos szürke autó. A nagy erejű ütközéstől a piros kocsi az útszéli árokba sodródott, majd egy fának ütközött. A világos szürke autó szintén az árokban állt meg, míg a harmadik gépkocsi az út szélén állt meg. Információnk szerint a három autóban csak a vezetők ültek, a pirosat egy nő vezette, míg a másik kettőt férfiak, a mentők mindhárom személyt kórházba szállították. A kiérkező tűzoltók a járműveket áramtalanították. A helyszínelés és a mentés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt. A 100 méterre dolgozó idős bácsi elmondta, hogy a kertben dolgozott, amikor azt látta, hogy az autó be akar kanyarodni, utána már csak a nagy csattanást hallotta, majd megint egy csattanást.

+3