A hétvégén eldőlt, hogy a Hertha BSC búcsúzott a német élvonalból. Bár Dárdaiék a 94. percben még 1-0-ra vezettek a Bochum ellen, a vendégek a 94. percben kiegyenlítettek, így már matematikai esélye sem maradt a csapatnak a feljutásra. Dárdai szerint ugyanakkor a kiesés nem itt és nem most dőlt el.

„Jól játszottunk, nyomás alatt tartottuk az ellenfelet az első félidőben, a másodikban pedig előnybe kerültünk. Kontrából meg kellett volna szereznünk a második, esetleg harmadik gólt is. Ezt nem tettük meg, az ellenfél pedig kiegyenlített. De a Hertha sorsa nem itt és nem most dőlt el” – nyilatkozta a magyar tréner.

A jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy biztos, hogy a Herthánál fog maradni, ám azt még nem tudja, hogy milyen pozícióban.

„Korai még a jövőmről beszélni. Most átbeszéljük a történteket, egyelőre annyi biztos, hogy a következő idényben is a Herthánál fogok dolgozni, az viszont még kérdéses, hogy milyen pozícióban.” – mondta.