Egyik lányán, Gálvölgyi Dorkán keresztül üzent a két hete kórházba szállított Gálvölgyi János. A Facebookon megjelent poszt mellé egy képet is mellékeltek, amin a színész mosolyogva int a kamerába.

„Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan lehet, de igazán megbecsülni talán soha. Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket. De ők is mi vagyunk. 55 év színpadon eltöltött idő most bebizonyította számomra, ha ennyi embernek okoztam az életében talán pár percnyi örömöt, nem éltem hiába. És remélem, hamarosan találkozunk!” – üzente Gálvölgyi.

A színész emlékezetes körülmények között került kórházba, miután légzési nehézségei támadtak. Mi is beszámoltunk róla, hogy miután lányai kihívták a mentőket, azok 40 percig sem érkeztek meg, így végül ők vitték be a kórházba. Az ügyben belső vizsgálatot indított a mentőszolgálat és a rendőrség is nyomozásba kezdett, előbbiek azt állapították meg, hogy a mentőirányító hibázott, miután nem ítélte elég súlyosnak a helyzetet.