Ma ünnepli 60. születésnapját Rudán Joe rockénekes. A számos zenekarban éneklő művész 1963. június 5-én látta meg a napvilágot Pécsett.

Már középiskolás korában basszusgitározott illetve énekelt, ám az első igazán ismert zenekara a Coda volt, ami 1988-ban alakult. Ekkor még javarészt feldolgozások szerepeltek a zenei repertoárjában, de saját számai is voltak az együttesének.

Az igazi fordulópont a pályafutásában 1990 volt, amikor a Pokolgép együttes énekest keresett, akkor ajánlották őt Kukovecz Gábornak és Pazdera Györgynek, a Pokolgép akkori tagjainak, akik lejöttek Pécsre egy Coda koncertre, ahogy meghallották a hangját rögtön elhívták a zenekarba zenélni. Nagyjából ugyanekkor egyébként a Moby Dick zenekar is énekest keresett, ők is hívták, de azt nem vállalta.

1997-2007 között a P. Mobil zenekarban is énekelt, valamint játszott az Atilla című rockoperában. A Pokolgéppel egyidejűleg más zenekarokban is énekelt, 2008-tól 2013 végéig a Mobilmánia egyik énekese volt, 2010 januárjában megalapította a „Rudán Joe Akusztik” zenekarát, aminek tavaly decemberben jelent meg lemeze. Ugyanebben az évben távozott a Pokolgépből. 2014-ben csatlakozott a Dinamithoz Kálmán György mellé második énekesként, majd 2015-től ő maradt az egyedüli énekes. 2019 augusztusában Joe egyeztetési problémák miatt kilépett a Dinamitból.

2009-ben Életmű díjjal jutalmazták a munkásságát. Televíziós műsorokban kevesebb fellépése van, ugyanakkor idén Karácsonykor Varga Miklóssal és Vadkerti Imrével hármasban szerepeltek a „Csináljuk a Fesztivált” karácsonyi különkiadásában, ahol a Betlehemi Királyokat énekelték.

Szerkesztőségünk nevében további sikeres éveket kívánunk neki!