Budapest, 2023. június 6., kedd (MTI) – Az LMP a Kúriához fordul jogorvoslatért, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesítette a párt akkumulátorgyár-ellenes népszavazási kezdeményezését – jelentette be a Szendefy Mária, a párt országos elnökségének tagja a bizottság keddi ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

    Az LMP által benyújtott kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne lehessen olyan újabb, akkumulátorok gyártására szolgáló ipari létesítmény üzembe helyezését engedélyezni, amelynek az üzembe helyezésével az ország területén az éves összesített gyártási kapacitás meghaladja, a 2023. december 31-én működő létesítmények összteljesítményét?”
    Szendefy Mária szerint az NVB „ismét politikai döntést hozott, amikor 8-7 arányban „lényegében a kormánypárti delegáltak szavazataival” elutasította a kezdeményezés hitelesítését.
    Hozzátette: a bizottság az elutasításkor a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmára hivatkozott, azonban ez szerintük elfogadhatatlan.

Szendefy Mária


    Nem azt mondjuk, hogy 2023. december 31-én mindent leállítunk, hanem azt, hogy az akkori adatok alapján hozzák meg a döntéseket 2024-ben, ami alapján további kapacitások már nem épülhetnének – mondta, és felhívta a figyelmet arra, a kormányzatnak például a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) eltörlésekor „nem okozott problémát” egyik napról a másikra törvényt hozni.
    A politikus szerint a bizottság próbálta megvédeni a kormány álláspontját az akkumulátorgyárak ügyében, de – mint mondta – a testületnek nem feladata a népszavazási kezdeményezés elbírálásakor véleményt alkotni az akkumulátorgyárakról. Bízzuk ezt az emberekre, akik tájékozottak, és ha lehetőséget kapnak rá, el fogják tudni dönteni, ki akarják-e árusítani a magyar termőföldet, vízkészletet, akarják-e, hogy vendégmunkások tízezrei települjenek közepes méretű magyar városokba – fogalmazott.

Forrás: mti.hu