Meditációs hétvége lesz a Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóházban

Meditációs hétvégét tart A Tan Szigete Közösség június 10-11-én a Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóházban, mely Baranya megyében, Pécs és Komló között, Mánfán, a Fábián Béla utcában található.

A meditációs hétvégén ülő és sétáló meditációs gyakorlatok lesznek, illetve az este folyamán tanítás hangzik el. A gyakorlás 2023.06.10-én (szombat) 10.30 órakor veszi kezdetét, tehát minden jelentkezőt arra kérnek, hogy legkésőbb 10:00 óráig érjen a helyszínre. A hétvége programja vasárnap 16 órakor zárul, melyet Farkas Pál A Tan Kapuja Buddhista Főiskola professzora vezet. A részletek megtalálhatóak itt. Jelentkezőket fogadnak még!

Szállás lehetőség a helyszínen biztosított lesz. Az épület, melyben már buddhista főiskola is működik, festői, csendes, nyugodt környezetben helyezkedik el, egy kis falu (Mánfa) szívében. A település lakosságszáma alig több, mint 800 fő, így kifejezetten az aprófalvak közé sorolható, itt található Magyarország egyik Árpád-kori temploma, mely műemléktemplom.De előzetes bejlentkezéssel látogatható. A templom érdekessége, hogy a falu határától körülbelül 1 kilométerre helyezkedik el egy kisebb domb tetején.

Mánfai Árpád-kori templom

Kevesebb