Tegnap este a Duna Televízión 4 év után újra sor került Magyarország szépének a megválasztására. Az eseményt egy nagyszabású showműsor keretében bonyolították le. A zsűriben az esemény jogait birtokló Sarka Kata és Rogán Cecília mellett olyan emberek vettek részt, mint Kárász Róbert, vagy a következő Nagy Ő főszereplője, Jákob Zoltán.
Magán a versenyen 20 hölgy indult, majd az esélyesek száma először a műsor során 10 főre csökkent, majd a legjobb 5-ből választották ki a győztest és a két udvarhölgyet.
A győzelmet végül a 23 éves Hacsi Boglárka szerezte meg. Ahogy a Femina írja, Hobbija a tánc, németül közép-, angolul felsőfokon beszél, az egyetemet is az utóbbi nyelven végezte el. Nagyon érdekli a párkapcsolati pszichológia és az önfejlesztés, példaképe az édesanyja, akivel nagyon szoros a kapcsolata.
A két udvarhölgye Novák Zafír Bella és Szabó Orsolya lettek. A győztes jutalma még az is, hogy egy éven keresztül. Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat arca is lesz.
A közösségi médiában megjelenő kommentek megosztóak voltak a téma kapcsán. Volt, akik szerint jó helyre került a díj, de mások az mondják, hogy az udvarhölgyek sokkal szebbek voltak, sőt néhány kommentelő egyenesen addig merészkedett, hogy a győztesnek a legjobb 10-be se lett volna szabad bejutni. A galériánkból ezt Önök is meg tudják ítélni.
Fotók forrása: Miss World Hungary Facebook-oldala