Lázárék döntést hoztak a Fertő tó jövőjéről

A 24.hu mai írásában vázolta fel, Lázár János, építési és közlekedési miniszter soproni látogatásakor készült videó alapján, hogy Farkas Cipriánnal, Sopron fideszes polgármesterével nyilvánosság elé tárták a Fertő tó jövőjét.
A két politikus a találkozásuk során a magyar kormány és Sopron együttműködésében a Modern Városok program lezárásáról tárgyaltak, azon belül is a Fertő tónál felfüggesztett beruházásokról.

Farkas Ciprián a videóban elmondja, hogy Lázár Jánossal a következőkben állapodtak meg:

  • a Fertő-tó északi részén a legkiépítettebb kikötőt használatba tudják adni  a vitorlásoknak és a horgászoknak,
  • a déli részen pedig kialakítják a strandot és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló létesítményeket,
  • és megvalósítják az ÖKO-parkot és a hajókikötőt is.

A videóban Lázár János Farkas Cipriántól megkérdezi, de inkább megállapítja, hogy:

„ha ezt megcsináljuk, akkor a soproniak elégedettek lesznek, azt mondod”

 Farkas Ciprián, Sopron polgármestere szerint, ha ezek elkészülnek, akkor a soproniak sok év után újra birtokba vehetik a Fertő-partot, „nem elengedve a távlati fejlesztési céljainkat”.

Összefoglalójának záró mondataként Lázár János hozzá tette még, hogy:

„B tervként valamikor az eredeti nagy tervet is meg kell valósítanunk, amit most kénytelenek voltunk elhalasztani”.

A Lázár János, építési és közlekedési miniszter által említett eredeti nagy tervről érdemes annyit megemlíteni, hogy az apartmanokról, négycsillagos luxusszállodáról, medencékről és egy sportkomplexumról szól.

A tervezett nagy beruházás ellen a helyi civilek mellett ellenzéki politikusok, és számos hazai zöld szervezet is tiltakozott.

Sopron előtt Lázár János, építési és közlekedési miniszter Győrben látogatást, ahol viszont azt közölte, hogy Borkai zsolt visszalépése miatt a kormánypártok Dézsi Csaba Andrást támogatják a jövő évi polgármester-választáson.

Forrás: 24.hu