Az LMP írásban kért tájékoztatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől a nyíregyházi akkumulátorgyár-beruházásról – mondta az ellenzéki párt szóvivője szombaton online is közvetített sajtótájékoztatóján.   

Gál József közölte, arra várnak választ a minisztertől, hogy a beruházásnak mennyi a víz,- és az energiaigénye, ezt honnan biztosítják majd, kik fognak dolgozni a gyárban, valamint tudni szeretnék, mennyi közvetlen állami támogatást kap a kínai multicég.      

A szóvivő emlékeztetett: Szijjártó Péter és Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere csütörtökön jelentette be, hogy a Sunwoda kínai akkumulátorgyártó cég 580 milliárd forint értékű beruházással Szabocs-Szatmár-Bereg megyeszékhelyén építi fel első európai üzemét.   

 Kifejtette: az LMP – Magyarország Zöld Pártja már idén februárban figyelmeztette a lakosságot és a város vezetését is, hogy a kormány „sunyi módon” egy újabb akkumulátorgyár telepítését tervezi Nyíregyházára. A kormány ezt akkor még tagadta, ráadásul februárban egy másik nyíregyházi közmeghallgatáson a kormányhivatal főosztályvezetője úgy nyilatkozott, hogy semmilyen akkumulátorgyár-beruházás előkészítése nincs folyamatban.    

Gál József azt mondta, hogy augusztus 3-ára, jövő csütörtökre az LMP tiltakozó utcafórumot szervez Nyíregyházára, a Kossuth térre. Az eseményre várnak minden nyíregyházit és a város környékén élőt, hogy jöjjön el és fejezze ki tiltakozását „ezen gyarmatosító beruházás ellen”.    

Úgy fogalmazott: „A tömegesen ide telepített akkumulátorgyárak veszélyeztetik szűkös erőforrásainkat: a vízkincsünket, termőföldjeinket és óriási energiaigényük van”. Az LMP szóvivője az utóbbi miatt arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország energiaszükségletének 30 százalékát importálja.    

Gál József arról is beszélt, hogy ezek a gyárak helyi környezet-és zajszennyezést is okozhatnak, kockázatot jelentenek a talajra, a talajvízre, a levegő minőségére. Ezt látták Gödön, Komáromban, Bátonyterenyén és Szigetszentmiklóson – tette hozzá.    

Megemlítette azt is, hogy a kormány bevallottan sok ezer vendégmunkás foglalkoztatásával számol, mivel „a magyar munkaerő elfogyott”.

Forrás: mti.hu

A Nyíregyházára tervezett új akkumulátorgyár bejelentéséről a bahir.hu is beszámolt, az írást IDE kattintva olvashatja.