Ma ünnepli 50. születésnapját Ullmann Mónika. A népszerű színésznő 1973. augusztus 2-án látta meg a napvilágot. Már gyerekkorában ismertté vált az Írtam a bátyámnak egy dalt című dallal, amivel az 1981-es Táncdalfesztiválon is részt vett, majd 1982-ben a Moncsicsi című dallal gyakorlatilag beénekelte magát a hazai popkultúrába.

1991-ben végzett az Állami Balettintézetben. 1993-ban felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára Szinetár Miklós osztályába, majd 1997-ben megszerezte színészi diplomáját. 1991 és 1994 között Novák Ferenc táncosaként dolgozott. 1994-től játszik színpadon, elsőként a József Attila Színház színpadán lépett fel, ahol 2011-ig a társulat tagja is volt, majd szabadúszó lett. Az ország több színházában is felkérték különböző szerepek megformálására. 2013-tól 2016-ig a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt. Vendégként játszott a Budapesti Operettszínházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Békéscsabai Jókai Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Soproni Petőfi Színházban és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Az utóbbi időkben az Orlai produkció előadásaiban szerepel.

Számos televíziós sorozatban szerepelt, például a Szomszédok, a Barátok Közt meg a Jóban Rosszban c. sorozatokban is feltűnt, e mellett több főszereplőt (pl. a Bűbájos boszorkák sorozatban Piper karakterét).

Magánéletét nem sűrűn tárja a nyilvánosság elé, ugyanakkor Miller Zoltánnal való kapcsolata ismert volt. Ők már elváltak, ugyanakkor fia, Miller Dávid szintén ismert színésszé és énekessé vált.

Szerkesztőségünk nevében további sikeres éveket kívánunk neki!