A Kí Klaskvík csapatánál már az is bombameglepetésnek számított, hogy a Ferencváros ellen győzelmet tudott aratni. Ám arra talán még kevesebben számítottak, hogy ez a sikerszéria a svéd BK Häcken csapata ellen is folytatódni fog. Márpedig ez történt, a svédek is kapituláltak a feröeri csapat ellen, igaz, nem olyan szánalmas módon, mint a Ferencváros.

A szigetországi csapat, hasonlóan a Ferencváros elleni párharchoz, egy hazai 0-0 után érkezett az idegenbeli mérkőzésre. És megint egy viszonylag gyors góllal kezdtek: Frederiksberg a 17. percben betalált. A Häckennek azonban volt rá válasza: Tobias Sana góljával már a 24. percben egyenlítettek, és ez maradt a félidei eredmény.

A második félidő elején, már a 48. percben, Layouni góljával már a svédeknél volt az előny, ám a feröeriek bebizonyították, hogy van tartásuk: az 51. percben Frederiksberg újra betalált és megint egál volt az állás. A 90 perc ezzel az eredménnyel zárult, hosszabbítás következett.

A ráadás első fele majdnem gól nélkül zárult ám a hosszabbítás hosszabbításában a svédek Sadiq révén ismét vezetést szereztek. És talán azt hitték, erre már nem lesz válasza ellenfélnek. Ám ha nekik nem is volt, saját maguknak igen: a második 15 perc negyedik percében Abrahamsson öngóljával megint döntetlent mutatott az eredményjelző. És ez már nem is változott, jöhettek a büntetők. Az első 3 páros nem hibázott, majd a 4. tizenegyest mindkét csapat elrontotta. Az ötödik párnál azonban a svéd játékos lába megremegett, ellenben a feröeriek nem hibáztak, így 4-3-as összesítéssel megnyerték a büntetőpárbajt és tovább is mentek.

A következő körben a Kí a norvég Molde ellen lép pályára, ezúttal is hazai pályán kezdve a párharcot. Ám a mérkőzés végeredményétől függetlenül az már biztos, hogy ősszel valamelyik csoportkörben játszanak. A svédek az Európa Ligában a litván Zalgiris Vilnius ellen mennek tovább, ha őket legyőzik, akkor az Európa-Liga csoportkörért játszhatnak, ha nem, akkor a Konferencia Liga csoportjáért. Utóbbi esetben akár a Ferencvárost is kaphatják, ha a Fradi túllép az ír és a máltai/georgiai ellenfelén.