Ma ünnepli 71. születésnapját Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere. A politikus Budapesten látta meg a napvilágot 1942. augusztus 4-én.

1952-ben született Budapesten, közgazdász szülők gyerekeként. Fiatalon jogi és szociológiai diplomát is szerzett.

1988-ban alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a belőle kialakuló Szabad Demokraták Szövetségének. 1988 októberétől az SZDSZ Országos Tanácsának, 1989 októberétől 1990-ig a párt országos ügyvivői testületének tagja. 1989. június 16-án, a budapesti Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén ő koszorúzott Béki Gabriellával az SZDSZ nevében.

1990. október 31-én Budapest főpolgármesterévé választották, majd egészen 2006-ig bezáróan minden ciklusban újraválasztották. A 2004-es európai parlamenti választásokon az SZDSZ listájának vezetőjeként az Európai Parlamentnek (EP) is tagja lett, mandátumáról azonban a két tisztség összeférhetetlensége miatt még ugyanabban az évben lemondott.

Az öszödi beszédet követő botrányok, valamint az MSZP és az SZDSZ konfliktusa miatt a támogatottsága egyre inkább csökkent, így 2010-ben már nem indult újra a főpolgármesteri címért. 2010 nyarán az SZDSZ tagrevíziót tartott, párttagságát nem újította meg. 2011 márciusában, 58 évesen korkedvezménnyel nyugdíjba vonult. 2011 októberében Berlinbe költözött, ahol másfél évet töltött, majd Washingtonban lakott egy évig. 2014-ben hazaköltözött Budapestre.

2020-ban Budapest díszpolgárává választották. Szerkesztőségünk nevében további sok boldog születésnapot kívánunk neki!