A díler nagy tételben kereskedett marihuánával és kokainnal

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfival szemben, aki kábítószerek nagybani kereskedelmével foglalkozott Budapesten és környékén, több társa közreműködésével; a férfit Montenegróban fogták el.

    A főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a nyomozók még 2021 januárjában egy budapesti mélygarázsban több mint 80 kilogramm marihuánát foglaltak le.
    A férfi ekkor külföldre szökött, végül több hónapos bujkálást követően Montenegróban, nemzetközi elfogatóparancs alapján került kézre.
    Az ügyben összesen 12 vádlott van – tették hozzá.
    A Fővárosi Főügyészség az ügyben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.
    A főügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabását, pénzbüntetést és vagyonelkobzást indítványoz a vádiratban, egyikük esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt – áll a közleményben.

Forrás: MTI