Kizuhant egy épület ötödik emeletéről egy hároméves kislány Olaszországban, Torino külvárosában. A gyermek hihetetlen módon túlélte a balesetet, miután az egyik járókelő elkapta – írja az index.

A szemközti épület erkélyéről kinéző kisfiú hívta fel a figyelmet az életveszélyben lévő kislányra. Mattia Aguzzi, egy 37 éves irodai dolgozó éppen a barátnőjével sétálgatott az utcán, mikor meghallotta egy kisfiú kiabálását az egyik közeli épületből. A fiú így hívta fel a figyelmet az életveszélyben lévő kislányra, aki a szemközti ház ötödik emeletének erkélyén imbolygott.

Aguzzi ekkor odakiáltott a lánynak, hogy menjen vissza a lakásba, de az nem hallotta őt, pár pillanattal később pedig megcsúszott, és lezuhant. A férfi azonnal odaugrott, hogy elkapja a lányt, akinek az esését végül a mellkasával sikerült tompítani. A gyerek ezután néhány másodpercig némán feküdt, majd elkezdett sírni – számolt be a Corriere Torino.

„Végtelennek tűntek azok a másodpercek” – emlékezett vissza Aguzzi, majd hozzátette, hogy a mellkasát ért ütés olyan erős volt, hogy nem kapott levegőt, és le kellett ülnie a földre.

A kislány karcolás nélkül úszta meg az esetet, a férfi viszont a mellkasán és a karján is megsérült.

Lo Russo polgármester – miután hallott a történtekről – azt javasolta, hogy a hős megmentőt Polgári Érdemrenddel tüntesse ki a városi tanács.

Aguzzi tettéről még Georgia Meloni miniszterelnök is megemlékezett X-en közzétett bejegyzésében.