Ünnepélyes keretek között átadták hétfőn a Bajai Jég- és Szabadidő Csarnokot.
A szalagátvágáson jelen volt Zsigó Róbert (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, Nyirati Klára polgármester, Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) szakmai alelnöke, Sipos Levente, az MJSZ főtitkára, Baji Balázs, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának képviselője, valamint Ferenczi Gellért, a BALU-T Utánpótlás Sportegyesület elnöke.
Ferenczi Gellért kiemelte, hosszú út vezetett a Baja főterén 16 évvel ezelőtt felállított, fedetlen 700 négyzetméteres korcsolyapályától a 2500 négyzetméter alapterületű, kétszintes, hokimeccsek alatt 210 ülőhelyes, napelemes, gazdaságosan fenntartható csarnok megépítéséig. A jégkorongedzések és -mérkőzések mellett az egyesület hétvégi közönségkorcsolyázást is szervez, ezen kívül biztosítja a helyi óvodások és iskolások számára a testnevelés órák keretein belüli korcsolyázást. Ezen kívül cél, hogy a csarnok megépítésével a jeges sportokat és egyéb szabadidős tevékenységeket is magasabb minőségben tudják kiszolgálni, az eddiginél jóval hosszabb szezont biztosítva.
Zsigó Róbert beszédében kitért arra, hogy a TAO-nak is köszönhetően, széles körű összefogás eredményeként épülhetett fel sokak örömére a csarnok.
Nyirati Klára polgármester személyes élményeit is felelevenítette, külön kiemelve, amikor „sok-sok évvel ezelőtt”, a városban csak a befagyott Sugovicán tudtak korcsolyázni. Azt is hangsúlyozta, nagyon örülnek annak, hogy ilyen létesítménnyel gazdagodott a település, és időjárástól függetlenül tudnak a helyi óvodások, iskolások korcsolyázni, jégkorongozni.
Kovács Zoltán, az MJSZ szakmai alelnöke ugyancsak egy közel kétévtizedes történettel kezdte: felelevenítette, amikor még utánpótlásedzőként itt tartott bemutatóedzést, és az erről készített fotót is megmutatta az ünnepségre kilátogatóknak. Elmondta, hogy a bajai a 35. szabványméretű, fedett jégcsarnok Magyarországon, és számos példa mutatja, hogy ilyen pályákon készülő fiatalokból is lehet majd idővel válogatott játékos.
Sipos Levente elmondta, hogy pár évvel ezelőtt még a helyi csapatot Bajai Lurkóknak hívták, de ezek a „lurkók” most felnőttek, komoly létesítménnyel bővült a város. A Bajához hasonló méretű Szekszárdon is adtak át jégpályát, ott 50 gyerek kezdte el a hokisprogramot, és most, két évvel később már 120-an vannak, így hasonló fejlődést kíván a bajaiaknak is.
A Bajai Harcsákra keresztelt klub szakmai vezetője, Gömöri Csaba – a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya – jelezte, már augusztusban megkezdték a munkát, és bízik benne, hogy sikerül a térségben is egyre több fiatalt bevonni a programjukba.
Forrás: mti.hu
Fotó: Facebook