Az LMP az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a környezetvédelmi intézményrendszer „megsemmisítése” miatt – tudatta a párt parlamenti frakciója az MTI-vel közleményben szombaton.    

Azt írták, csütörtök este „a kormány véglegesen megsemmisítette a környezetvédelem intézményrendszerét Magyarországon”. Az akkor megjelent veszélyhelyzeti kormányrendelet szerint ugyanis, amennyiben a szennyező és jogszabályellenesen működő gyár szerződést köt az illetékes hatósággal, és vállalja, hogy megszünteti a jogellenes szabálysértéseket, akkor teljesítési határidőn belül nem szankcionálható, így nem lehet működési engedélyét sem felfüggeszteni – írták.    

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja azonnal az Ab-hoz fordul, hiszen ezzel a rendelettel „a kormány teljes egészben megszüntette a már amúgy is a véglegesen felpuhított és ellehetetlenített környezetvédelmi intézményrendszer utolsó darabjait is, és hitet tett a magyar emberek egészsége helyett a szennyező multik profitjának oltárán” – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu

Hallgassák meg Szendefy Máriának, az LMP Országos Elnökségének tagjának a témában  „A kormány a fék helyett a gázra lépett a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások ügyében” ma délelőtt online tartott sajtótájékoztatóját.