Minden feltétel adott, hogy a beruházás megfelelő ütemben haladjon – hangsúlyozta Alekszej Lihacsov Pakson, miután Magyar Leventével és Jákli Gergellyel megnézték az építkezést.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Paks II. Atomerőmű területén tartott sajtótájékoztatón leszögezte: az új blokkokat meg kell építeni ahhoz, hogy Magyarország energiabiztonsága, szuverenitása folyamatosan érvényesüljön. Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója kijelentette, hogy az orosz fővállalkozó a paksi beruházás megvalósítása során minden kötelezettségét teljesíteni fogja.
Ahogy arról az MTI beszámolt, a vezérigazgató kiemelte, hogy az eddig alkalmazott legjobb gyakorlatot, biztonságos technológiát alkalmazzák a paksi beruházáson is, és megjegyezte: az Európai Unióban ez lesz az első általuk épített atomerőmű.
Jelezte: a beruházást felgyorsítják, jelenleg 140 magyar beszállító cég dolgozik az építkezésen, a munkavállalók száma az építkezés előrehaladásával nőni fog, számításuk szerint jövőre 2000-en dolgoznak majd a paksi beruházáson.
Magyar Levente a sajtótájékoztatón elmondta: a 2020-as évek elején több olyan kihívás is érte az országot a geopolitikai helyzet miatt, amely hátráltatta a projekt előrehaladását. A magyar–orosz együttműködés átvészelte ezt a nehéz időszakot, és a projekt sikeresen halad, egy év múlva pedig sor kerül az első betonöntésre, amely után a felépítmények következnek – tette hozzá.
Az államtitkár szerint a projekt visszafordíthatatlan, és meg fog épülni minden ezzel ellentétes kétség, törekvés ellenére.
Kérdésre válaszolva Magyar Levente elmondta: biztató, hogy a projekt a tervezett ütemben valósulhat meg, és Magyarország energiafelhasználásának jelentős részét itt lehet majd előállítani. Törekszenek arra, hogy a magyar beszállítói arány, hozzáadott hányad minél nagyobb részt képviseljen a nemzetközi projektben – mondta az államtitkár.
Az MTI kérdésére válaszolva Alekszej Lihacsov elmondta, hogy a Paks II beruházáshoz szükséges erőművi berendezések gyártása elsőbbséget élvez, és mindent megtesznek azért, hogy az ide szánt eszközök időben elkészüljenek.
A sajtótájékoztatót megelőző sajtóbejáráson az is elhangzott: ez egy nemzetközi nagyberuházás, a területen mintegy 300-an dolgoznak folyamatosan az alvállalkozók révén, és jelentős köztük a magyar munkavállalók aránya.
Forrás: paks2.hu
A bahir.hu kulturális hírekben is otthon van.