Mentőhelikopter szállította kórházba, azonban már nem tudtak rajta segíteni. – írta meg a szomorú valóságot a nool.hu arról az elmúlt napokban történt tragédiáról, amelyben játék közben dőlt rá a tévé az egyéves kislányra a Nógrás vármegyei Becskén.

A Nógrád Vármegyei Hírportál információi szerint szeptember 17-én, délután becskei otthonában játszott a gyermek, miközben felmászott egy tévéállványra. A kisgyermek olyan szerencsétlenül rántotta magára az állványon lévő a televíziót, hogy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már a kórházban sem tudták megmenteni az életét.

A munkatársaim mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre, ahonnan egy másfél éves gyermeket életveszélyes állapotban szállítottak kórházba – mondta el a Nógrád Vármegyei Hírportál megkeresésére Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.

A nool.hu értesüléseiből úgy tudja, hogy a kislány nem sokkal a kórházba érkezése után belehalt a végzetes játék közben szerzett sérüléseibe.

A hírportál megkereste az esettel kapcsolatos Agócs Pált, Becske polgármesterét is, aki kérésükre elmondta, hogy egy nagyon kedves, rendes családnál történt a tragédia. 

A faluban mindenki ismeri őket, mindent megtettek a gyermekért, szeretetben nevelték. A falu lakói és az önkormányzat mindenben a segítségükre lesz – mondta a szomorú esetről a település polgármestere a nool.hu megkeresésére.

A történtekkel kapcsolatban a rendőrség még nem adott ki hivatalos tájékoztatást. – írja a nool.hu

Fotó: wikimedia.org