Most Újbudán ért támadás rendőrt és polgárőrt, egy benzinkútnál gázolták el mindkettőjüket, a gázolás következtében súlyosan megsérültek. – adott hír a szerdai esetről ma az atv.hu.

Együtt ment a rendőr és a polgárőr egy kocsihoz az egyik újbudai benzinkúton, mégpedig abból a célból, hogy igazoltassák a gépjárműben tartózkodókat. Az autó ajtaját ugyan kinyitották, de a sofőr hirtelen gáz adott és elhajtott. A rendőr és a polgárőr elesett, a Tények információi szerint

A lap információi alapján a igazoltatást végzők egyike koponyasérülést, a másik pedig medencesérülést szenvedett. A rendőrség jelenleg is keresi a gépjárművel menekülő sofőrt.

Az eset még szerdán hajnali két óra körül történt. – írja az atv.hu

A rendőrség a gázolás után azonnal elkezdett hajtóvadászatot indítani a sofőr ellen, akiről feltételezik, hogy nagy valószínűséggel alkohol és kábítószer befolyása alatt állhatott, ezért igyekezett elmenekülni a rendőri intézkedés elől.

Annyit már tudnak a gépjármű vezetőjéről, hogy korábban a jogosítványát is elvették – ezt ugyanis a sofőr egyik társa mondta, aki éppen a kúton vásárolt, amikor a többiek kint vitatkoztak az egyenruhásokkal.