Nemzetközi a cappella fesztivált kezdődik pénteken Szegeden, az IH Rendezvényközpontban, a rendezvény házigazdája a Tisza-parti város népszerű vokálegyüttese, a Fool Moon.

    A hangszeres kíséret nélküli, énekelt zene műfaját bemutató fesztivált – külföldi versenyek és fellépések tapasztalatait hasznosítva – a szegedi Fool Moon alapította 2005-ben. Az évek folyamán vendégül látták Európa legérdekesebb, leghíresebb és legsikeresebb a cappella együtteseit, hogy megismertessék ezt a műfajt a magyar közönséggel.
    A pénteki nyitónapon a fesztivál eddigi 18 éves történetének legismertebb és elismertebb fellépőjét, a Quincy Jones által a világ legjobb a cappella együttesének nevezett Naturally 7-t hallhatja a közönség. A saját hangzásukra a „wall of sound” kifejezést használó, Egyesült Államokból érkező vokálegyüttes tagjai hangjukat valódi hangszerként használva könnyedén adnak elő bármilyen műfajú zenét. A mindig lendülettel és frissességgel teli 20 éves karrierjük alatt három világ körüli turnét, csaknem ötszáz fellépést tudhatnak magukénak. Valamint több közös koncertet a Coldplay-jel. Legújabb projektjük, a 20/20 megjelenésével a Naturally 7 teljes kört zár be: húsz olyan dalt ad elő, melyet nemzetközi rajongótábora válogatott össze. Ezzel, a tizenegyedik stúdióalbumukkal ünneplik húszéves fennállásukat – tudatták a szervezők.


    A szombati magyar a cappella első fellépőjeként a budapesti Voice Drops érkezik dzsesszharmóniákkal „fűszerezett” tradicionális és saját dalokkal. A fesztiválon debütál első kislemezük, melyről a napokban mutatták be az első felvételt Szalmaszál címmel.
    Ezt Fekete János Jammal és Molnár Tibor Attila FmaN beatbox-show-ja követi, majd a házigazda Fool Moon következik Vocal Recall koncertjével. Az egész estés műsor dalfeldolgozásai között a ’80-as és ’90-es évek legnagyobb filmslágerei szerepelnek, melyek műfajukat tekintve pop-, disco-, funky- és rockdalok.

Forrás:MTI