Legkevesebb hetven izraelit gyilkoltak meg az iszlamista Hamász Izraelbe behatoló egységei az izraeli mentőszolgálat közlése szerint. A Kan izraeli közszolgálati tévécsatorna már száz halálos áldozatról tud, és arról számolt még be szombat délután, hogy a fegyveresek több tucat izraelit túszul ejtettek, egy részüket a Gázai övezetbe vitték, köztük nőket is.    

Mintegy kilencszáz sebesült van kórházakban, közülük mintegy hatvanan súlyos vagy életveszélyes állapotban az egészségügyi intézmények beszámolói szerint.  

Az övezet menti izraeli településekre behatoló fegyveres iszlamisták vérengzést hajtottak végre a civil lakosság körében, és a helyi média szavaival „mészárlást” a sivatagi techno zenei esten részt vevő fiatalok körében.    

A Hamász fegyveresei az övezettel szomszédos Beeri kibuc ebédlőjében ötven túszt tartottak fogva még a késő délutáni órákban is, Ofakimban pedig két terrorista egy családot annak lakásában. Az izraeli hadsereg egységei jelen vannak az övezettel szomszédos huszonkét településen, fokozatosan átfésülik őket, és állításuk szerint felül tudnak kerekedni a Hamász fegyveresein.    

A Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet bejelentette, hogy ötvenkét izraelit ejtett foglyul, közöttük katonák és civilek – nők is – vannak. Az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet arról számolt be, hogy izraeli katonákat tart fogva.    

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a támadásra válaszul harci repülőgépek tucatjai támadják a Hamász hadállásait a Gázai övezetben, és lezárták az övezet melletti utakat a forgalom elől. A haditengerészet pedig videófelvételeket tett közzé arról, hogy megsemmisítette a hamászos fegyveresek több olyan motorcsónakját, amelyen be akartak hatolni Izrael vizeire. Becslésük szerint így többtucatnyi fegyverest öltek meg.   

Az izraeli oktatási minisztérium közölte, hogy vasárnap – amely Izraelben a hét első munkanapja – nem lesz tanítás az ország oktatási intézményeiben.

Forrás: mti.hu

Az Instagramon már videót is feltettek arról, hogy hogyan rabolnak el a Hamász fegyveresei egy izraeli nőt.

https://www.instagram.com/p/CyGMLeMNZa_/

A videó felvételt az izraeli miniszterelnök kommunikációs munkatársa osztotta meg.