Ma tartjuk az állami gondozottak napját, egy olyan napot, amelynek középpontjában azok a gyermekek állnak, akik a hazai gyermekvédelmi rendszerbe kerültek.

Az állami gondozott gyermekek közel 70 százaléka nevelőszülőknél él, és a jogszabályok világosan előírják, hogy az alapvető cél az, hogy a gyermekek szerető családban éljenek.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja azt vallja, hogy minden gyermeknek joga van a legjobb körülmények között, szerető családban nevelkedni, és ezt a kormánynak is elsődleges szempontnak kellene tekintenie. Ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy komoly lépéseket tegyünk a gyermekvédelmi rendszer megerősítése érdekében.

Az LMP szorgalmazza a rendszer hibáinak alapos vizsgálatát és a konkrét megoldási javaslatok kidolgozását. Emellett sürgősen növelni kell a szociális és gyermekvédelemben dolgozók fizetését legalább 50 százalékkal, és kiemelt figyelmet kell fordítani a nevelőszülők járandóságának emelésére és a nevelőszülői hálózat bővítésére.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja hangsúlyozza a társadalmi érzékenyítés fontosságát ezen a területen, valamint kéri a kormányt, hogy ne halogassa tovább az elkerülhetetlen intézkedéseket.

A Fidesznek fel kell vállalnia a rendszer problémáinak orvoslását és valódi elkötelezettséget kell mutatnia a gyermekek érdekeinek védelme terén.

Hohn Krisztina, az LMP családügyi és népjóléti szakszóvivője