A Maldív-szigetek a világ egyik legkedveltebb turistaparadicsoma. Aki járt már a szigeteken, tudja, hogy miért, de aki még csak most gondolkodik az indulásban, annak hozunk pár érdekességet, amik fényében még vonzóbbá válhat az amúgy is csábító úti cél.

Háromnegyed részben lakatlan sziget?

Aki szerette Robinson történetét, annak jól hangozhat az az információ, ami egyébként tény, miszerint a Maldív-szigetek háromnegyede a mai napig lakatlan. Azért ez egy nagyon érdekes dolog, egyúttal vélhetően sokakban felkelti a kalandozás vágyát. A Maldív köztársaság 1192 szigetből áll, egyúttal Ázsia legkisebb országa. Ebből az 1192 szigetből mintegy háromszáz lakott, a többi a mai napig lakatlan.

És ha már a legeknél tartunk, akkor nemcsak Ázsia legkisebb országa, hanem a világ legalacsonyabban fekvő területe is egyben. A szigetek átlagos tengerszint feletti magassága másfél méter, a legmagasabb pontja a három métert sem éri el. Nem véletlen, hogy sokan tartanak attól, hogy a globális felmelegedés, a klímaváltozás következtében a szigetek egyszer csak eltűnnek a Föld színéről.

Mindennek ellenére, vagy pont ezért a turisták száma minden egyes évben meghaladja az ott lakók számát. Nagyjából évente háromszor annyi turista érkezik a vidékre, mint ahányan eredendően lakják.

Vagyis nagyon sokan ülnek repülőre azért, hogy ezt a csodálatos világot a saját szemükkel láthassák. Az olcsó repülőjegy nem egy olyan délibáb, ami elérhetetlen, sőt épp ellenkezőleg. Így aztán a Maldív-szigetek sem csak egy álomvilág, hanem egy olyan paradicsomi környezet, ami felfedezésre, megismerésre vár. Ha a varázsa pusztán szóbeszéd lenne, akkor nem látogatnának évről évre annyian újra és újra el a nagybetűs Paradicsomba. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a maldív kormány nem titkolt célja, hogy minimum további egymillió fővel növelje a turisták számát évente, ami igazán grandiózus cél.

Mi az, amit nem lehet a Maldív-szigeteken csinálni?

Fotó: envato

Például a nyaralóövezeteken kívül tilos az alkoholfogyasztás, ami a vallási szabályok tiszteletben tartásának köszönhető. A szigetek lakói nem toleránsak az egyéb vallásokkal szemben, ezért bár a nyaralóövezetek más elbírálás alá esnek, ettől függetlenül a szekciókon kívül azok az írott és íratlan törvények érvényesülnek, amik az iszlám vallás gyakorlásához kapcsolódnak. Azért ezzel mindenképpen célszerű tisztában lenni, mert vélhetően senki sem vágyik egy ilyen természetű összetűzésre. Márpedig nem nehéz áthágni a vallási paragrafusokat, például elegendő egy pohár ital az övezeten kívül, vagy egy túlságosan lenge öltözet, és máris megvan a baj. A hétvége egyébként, hasonlóan más muszlim országokhoz, a péntek és a szombat, nem pedig a szombat és a vasárnap.

A maldívok bal oldalon közlekednek, ez még a gyarmatosító időkből hozott örökség, bár eme tudomány kizárólag a fővárosban kamatoztatható.

A paradicsomi élményekért rajongók még hova utazhatnak?

Fotó: envato

éldául Ciprusra. A Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete nemcsak csodaszép, hanem érdekességeknek sincsen híján. Vénusz például a legendák szerint Ciprus közelében született, s tört ki a habokból. Az alkoholfogyasztás nem tiltott, de a mértékletesség igazi ciprusi erény, ami meglehet elsajátításra méltó. Cipruson statisztikailag minden emberre minimum egy macska jut, ugyanis közel kétmillió cirmos gazdagítja a paradicsomi környezetet.

Ezek csupán érdekes, olykor vicces kis információk, de a Ciprus repülőjegy beszerzése nem elsősorban ezek miatt annyira jó ötlet, hanem azért a nem mindennapi élményért, amit a sziget megismerése, felfedezése, bebarangolása kínál. Az eSky oldalán ez a feladat is pillanatok alatt tető alá hozható.

(Szponzorált cikk)