Madarász Dóra feljutott a női verseny főtáblájára, miután a selejtező második fordulójában legyőzte hongkongi ellenfelét az Omán fővárosában, Maszkatban zajló, 75 ezer dollár összdíjazású asztalitenisz WTT-versenyen.
    A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar játékos óriási csatát vívott Li Ho-csinggel. Két szett után döntetlenre állt ellene, a harmadik játszmát aztán simán, a negyediket pedig kiélezett végjátékban 13-11-re nyerte.
    Madarász Dóra a 32-es tábla első fordulójában a dél-koreai Jang Ha Eunnal csap majd össze szerdán, közép-európai idő szerint 13.10-kor.
    A férfiak selejtezőjében Majoros Bence két sikerrel került be a selejtező utolsó körébe, ott azonban esélye sem volt, a francia Jules Rolland ugyanis kevesebb mint 19 perc alatt, három szettben simán legyőzte.
    A viadalon Madarász mellett még a Madarász, Ecseki Nándor vegyes páros és a Majoros, Ecseki férfi páros van versenyben. Mindkét duó a 16-os főtáblán kezd. Előbbi a nyitókörben a német Nina Mittelham, Dang Qiu kettőssel mérkőzik szerdán 8.35-től, utóbbi pedig a hazai Muhanna al-Balusi, Aszad Alraiszi páros ellen lép asztalhoz szerdán 13.45-től.
    Eredmények (a sorozat honlapja alapján), selejtező:
    —————————————————
    férfiak, 3. forduló (a főtáblára jutásért):
Jules Rolland (francia)-Majoros Bence 3-0 (3, 3, 8)

    női egyes, 2. forduló (a főtáblára jutásért):
Madarász Dóra – Li Ho-csing (hongkongi) 3-1 (12, -7, 6, 11)

Forrás: MTI