Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden egy férfit, aki 2021-ben megpróbálta megölni feleségét.

    A táblabíróság a döntéssel – egyetértve a fellebbviteli főügyészség álláspontjával – két évvel súlyosította az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék határozatát.
    A házaspár kapcsolata nem volt harmonikus, a férfi azt is kétségbe vonta, hogy a 2020 októberében született gyermeküknek ő az apja. A nőt a várandóssága alatt azzal fenyegette, hogy megöli a „fattyút”, őt pedig megfojtja. Az asszony 2021 szeptemberében elköltözött a gyermekkel.
    A közlemény szerint a férj egy hónappal később egyik ismerősét azzal kereste meg, hogy hárommillió forintot ad neki, ha segít megölni a feleségét.
    A férj novemberben Szombathelyen egy másik férfi társaságában látta a feleségét, ezért elhatározta, hogy megöli.
    Elrejtőzött a nő házánál, majd amikor az asszony kinyitotta az ajtót, mögé lépett, elkapta a nyakát és belökte a házba. Elvette a telefonját és a segélyhívásra alkalmas óráját, majd ragasztószalaggal többször körbetekerte a fejét. A nő megpróbált ellenállni, ezért a férfi a kezeit és lábait is összekötötte.
    Dulakodás közben a férj fojtogatta a nőt, fejére bevásárlótáskát húzott, arcára párnát szorított, közben azt ismételgette, hogy „dögölj már meg”. A nőnek azonban sikerült a házból kijutnia és a szomszédtól segítséget kérnie. A történtek közben a házaspár gyermeke a nő autójában aludt.
    A férfi elmenekült és öngyilkosságot kísérelt meg.
    Az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és csak a kitartó védekezése miatt maradt életben – közölte az ítéletet ismertető főügyészség.

Forrás: MTI