Már a csend a társa. Pedig zajlik körülötte az élet, hiszen Tihanyban lakik. – írja ma kora reggeli írásában Kovács P. József egykori tévébemondóról a Blikk.

A lap felkereste az egykor nagy népszerűségnek örvendő tévést, aki azt is elárulta, hogy  hosszú ideje már betegséggel küzd. Ezt annak kapcsán fedte fel, hogy egyedül él Tihanyban, felesége néhány éve meghalt, és nemrég szeretett pulikutyáját is elvesztette.

Az egykori tévés szerint 82 évesen felelőtlenség lenne egy új kutyust vállalni. Azt még fel is kellene nevelni.

Márpedig én súlyos betegséggel küzdök jó ideje. Rendszeresen járok az onkológiai intézetbe, és egy különleges gép, no meg lelkiismeretes orvosok segítségével próbálok gyógyulni. Az eredményeim jók, biztatók, s azt mondták a dokik, hogy ennek segítségével kapok még legalább tíz évet az élettől. Jó lenne hinni ebben. – nyilatkozta a Blikknek Kovács P. József.

A volt tévés a mai műsorokról pedig azt mondta, hogy megválogatva fogyasztja a híreket, szívesebben hallgat zenét, néz természetfilmeket.

A hírek hallgatása mellett nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a feleségemre, mondta a lapnak elhunyt párjáról a legendás televíziós. A hiánya olykor szinte elviselhetetlen a számára.

A Blikk eredeti írását IDE kattintva olvashatja.